Részletek A VILÁG RÁK NÉLKÜL című könyvből:

A Himalája távoli hegyeiben, Nyugat-Pakisztán, India és Kína között van egy kicsiny királyság, melyet Hunzának hívnak. Az ott élő emberek híresek hihetetlenül hosszú életükről és jó egészségükről. A hunzakutoknál nem ritka a száz év fölötti kor – vannak, akik százhúsz évnél is többet élnek. A külvilágból idelátogató orvoscsoportok közölték, hogy Hunzában nem találtak rákos eseteket.

A napjainkban hivatalosan elfogadott orvostudomány nem tud választ adni arra, miért mentesek ezek az emberek a ráktól, viszont érdemes megfigyelnünk, hogy a hagyományos hunza étrend az átlagos amerikai étrendnél mintegy kétszázszor több nitrilozidot tartalmaz. Ami azt illeti, ebben az országban, ahol a pénz fogalmát nem ismerték, a gazdagságot az ember birtokában lévő sárgabarackfák számán mérték le. A legbecsesebb ételnek a sárgabarackot tartották.

A Hunza királyságba eljutó egyik első orvoscsoportot a világszerte nagyra becsült brit sebész és orvos, Dr. Robert McCarrison vezette. Az amerikai orvosszövetség újságjának 1922. január 7-i számában Dr. McCarrison ezt írta:
„A hunzáknál nincs ismert rákos eset. Ennél a népnél… hatalmas sárgabarack-ligetek vannak. A sárgabarackot a napon szárítják meg, és igen bőséges mennyiségben fogyasztják.”

1974-ben Charles Percy szenátor, a szenátus öregedéssel foglalkozó különleges bizottságának tagja ellátogatott a hunzákhoz. Amikor visszatért az Egyesült Államokba, azt írta:
„Kíváncsian figyeltük a hunzakutok életét.
Vajon lehet, hogy az étkezési szokásaikban rejlik hosszú életük titka?
Egyes hunzakutok abban hisznek, hogy hosszú életüket részben a sárgabaracknak köszönhetik. Nyáron frissen eszik a gyümölcsöt, a hosszú télre a napon kiszárítva teszik el. A sárgabarack a hunzák számára a legalapvetőbb étel, úgy, mint máshol a rizs. A sárgabarack magját porrá őrlik, sűrű olajat préselnek ki belőle, és ezt egyaránt használják sütésre és világításra is.”